Kezdet

Nos lássunk neki.

Az elmúlt napjaim valami katasztrofálisak voltak. Épp pihenő napos voltam, amikor a nagymamám stroke-t kapott, mellettem. Én hívtam ki a mentőket, én mentem vele és elégé megviselt. Talán még mindig nem tudom feldolgozni igazán, és a legviccesebb, hogy ma lesz a technikusi vizsgám és semmit sem készültem rá. Egyszerűen képtelen vagyok a tanulásra koncentrálni.  Ja és a pihenő nap hogy jön ide ? Egyszerű munka mellett kezdtem el tanulni. Hisz sokan vannak úgy vele, hogy nem tehetik meg, hogy elmenjenek suliba és utána a munka. Én sem tehetem meg ezt. 19 éves éves koromban anyám úgy döntött, hogy elköltözik, hogy munkát találjon. Én meg maradtam Kelet-Magyarországon. Azóta egyedül élek és saját magamat látom el kisebb, nagyobb zökkenőkkel, de már kezdek bele jönni.  Ez igazándiból még mindig sérelemként élem meg, hogy egyszerűen nem lehetett olyan életem mink a velem egy korúaknak. Az élet nehézségit mindig is megtapasztaltam és azt hittem, hogy na majd ha főiskolás leszek akkor rendes életem lesz, de még odáig sem jutottam el.

Hát a mai vizsgám miatt már azt hiszem nem aggódom. Tudjátok van az a pont amikor már a bukottak nyugodalmával kezdesz neki valaminek és tudod hogy felesleges erőlködnöd, mert már kész lehetetlen.

Talán egy kicsit siralmas is és lehangoló lesz az oldal, de nem tehetek róla. Egy 22 éves magányos nő aki a nőket szereti még is hogy máshogy dolgozhatná fel a vele történő eseményeket? Más szóval világgá kürtölök mindent. 😀 Vicces és szomorú is hogy nem tudom felvállalni magamat csak így.  Néha még magamat is meglepem a hülyeségeimmel. Ott van például a sorozat függőségem, ami azért van mert képtelen vagyok abban a világban élni amiben benne élek és a sorozatok kikapcsolnak, mikor nézem akkor nem kell gondolkodnom az anyagi helyzetemen, a magányommal, azzal hogy igazándiból lenézem magamat és egy lúzernek gondolom magam. Talán lehet hogy az is vagyok, de nem igazán izgat hogy mit gondolnak rólam. A világnak van egy képe róla amit én nem tudhatok és ezen túlságosan sokat is gondolkodok, hogy vajon az emberek milyenek látnak. Talán a magasságomból és az alkatomból egy határozott embernek gondolnak, de őszintén nem vagyok az de még csak erősnek sem mondanám magam. Egyesek azt gondolják, hogy rocker vagyok pedig nem, élek halok a pop zenéért. Szóval a külsőm rettentő megtévesztő.

De hogy hogy is érzem magam talán így :

Elveszve bolyongani a világban és egy álarc mögé rejteni a félelmeinket. Talán helyes talán nem, de ha önmagad adod a világ mennyire értené meg, hogy ki vagy?

A világ mennyire segítene még akkor is?

Semennyire, mindegy mennyire vagy megtörve magad kell kimásznod a saját gödrödből és magad kell felépülnöd, még akkor is ha úgy gondolod, hogy nem tudsz. A világ nem áll meg segíteni másoknak, mert nekik is gondjuk van.  A válasz erre csak az hogy old meg magad, mert mindenki másnak is vannak gondjai és azok nagyobbak mint a tieid.

Elveszve és dühösen, hogy néhány ember ordít a világba, hogy segítsenek, de mi csak megyünk tovább mint a robotok és elfelejtjük az érzelmeket. Nem állunk meg ha valaki bajban van inkább csak le szegjük a fejünket és azért imádkozunk, hogy ne vegyenek észre. Jó persze tisztelet a kivételnek, de valjuk be, ha valaki zokog az utcán hányan mennek oda az illetőhöz, hogy megkérdeznék tőle hogy mi a baja? Néha még a bölcs hallgatás is sokat segítene.

Persze még ott vannak azok az emberek is akik a mosoly mögé rejtőznek és azzal leplezik a fájdalmaikat. Egyszerűbb egy álarc mögé rejtőzni, vagy legalább is nekem egyszerűbb.

Ott van példának, hogy miért vagyok magányos ? A válasz az, hogy nem tudok ismerkedni már mint jó persze sokan küzdenek ugyan azzal a gonddal mint én, ha már a saját neméhez vonzódik az ember. Na de hogy ennyire nehéz legyen felszedni egy lányt?  Jaa és akkor még az is ott van, hogy ha megtudják, hogy évek óta vonzódol a női nemhez és még nem voltál nővel. Nem tudom, hogy hogy csinálják a lányok, egyszerűen még csak nem is ismerek olyan embert magam körül aki szintén leszbi lenne. Ám hagyjuk a címkéket, én amondó vagyok ha valaki szeret valakit arra nem kell megnevezés. A szerelemnek nem lehet határt szabni. Jó az túlzás hogy nem is merek senkit, mert volt egy lány akit nagyon szeretem és ő is szeretet engem, de volt egy apró zökkenő. Nos még pedig a távolság, ha mondjuk 2000 km-re lakik tőled az egy kicsit gáz és mi a  legrosszabb az hogy te 3 évig vagy vele egy kapcsolatnak csúfolandó akár miben. Sosem találkoztunk és még is összetörte a szívem amit még mindig nem tudok kiheverni és a vizsga  és nagyanyámmal történtek mellett megtudtam, hogy be pasizott. Felszedet valami gazdag pasit aztán éli az életét míg én mindig nem tudom elfelejteni és nap mint nap arra gondolok hogy mit szalasztottam el . Na most mondjátok nem gáz ? Mind e mellett kiderült, hogy a kocsimat is csináltatni kell, ja és még a laptopom is tönkre ment és arra is költeni kell. Úgy, hogy mostanság katasztrófa az életem, talán ezért is kezdtem bele ebbe a blogba, valahogy ki kell adnom magamból és az írás mindig is szeretem. Meg hát mostanában nem is tudom, ott van uncsim meg a barátnője, túl sokat lógok a nyakukon és már féltenek magamra hagyni :/

DE könyörgöm mindig is egyedül voltam és nekem nem az ő társaságokra van szükségem hogy a képembe vágják mennyire szerelmesek és én meg mennyire egyedül vagyok és nem tudok támaszkodni senkire. Már mint jó néha jó velük is lenni inni hülyülni meg hülyeségeket csinálni, élni kikapcsolódni a minden napi zombi életből .

Talán a vizsga után még írok, de ivászatot tervezek, ha bár a vezetés miatt egy kicsit szar lesz, de majd csak megoldom és fujj az a kényelmetlen ünneplő ruha áhh már most kiver a víz miatta.

Nos csáó legközelebb és ne depizetek be, ha olvassátok elég, ha én az vagyok 😛